Harmóniában a természettel

Az emberi és nem emberi természet új harmóniát feltételez. Erre azért lett szükségünk mert globális fejlődésünk megelőzte, az egyén megértési szintjét. Az egyének nem képesek ennyi információt és ekkora, a nyereség iránti igényt megérteni, ezt az igényt kordában tartani, és ok-okozati rendszerben kezelni. A társadalom az egyént belekényszeríti a saját társadalmi normáiba, egy csökkenő társadalmi erkölcsi színvonallal, így az egyén is akarva – akaratlanul süllyed az erkölcsi mocsárba. Ezáltal a társadalom, mely emberek tömege szembe kerül az eltartó természettel, a természeti rendszerekkel. Viszont a probléma az, hogy ezen természeti rendszerek biztosítják még jelen korunkban is, az összes élőlény számára szükséges elét-feltételeket. Illetve emellett az egyik legfigyelemreméltóbb tevékenysége az emberiségnek, hogy mennyi energiát fektet a természeti rendszerek megváltoztatásába, illetve leutánozásába, majd a meglévő természeti rendszereket kiszorítja az általa alkotott technológia, melyre az egyén még nincs értelmileg felkészülve. Az egyének erkölcsi és általános intelligencia fejlődése elmarad a technikai fejlődés ütemétől, a technikai fejlődés pedig ellenőrizhetetlené válik, és az emberi értékrendek felborulnak. Ha az ember nem rendelkezik a szükséges bölcsességgel, a tudás veszélyes fegyverré változhat a társadalom bizonyos csoportjai kezében. Ez kezdődik a gyermek szülő viszonynál, majd az iskolában, és a társadalom szélesebb rétegeiben kezdi felmarni a közösségeket összetartó erőket. Az emberek tömege versenyez a mesterségesésen keltett vágyaikért, s folyamatosan azon gondolkodnak, hogy hogyan tudnak több pénzt termelni, ami által igényeik sokszorozódnak.
De ahogy, Lao Ce írta a Tao te King -ben:

„Arannyal, ékkővel teli kamra:
megőrizni senkise bírja.”

Azáltal, hogy egymás fölé akarunk kerülni, és győzedelmeskedni a gazdasági versengésben egyre mélyebbre kerülünk a lejtőn, mert a leggazdagabb is ugyanazt a levegőt szívja, ugyanazt a mérgezett halat eszi a tengerből, még ha le is mossa. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy mit hagyunk az utánunk jövőkre. Talán azt, hogy élhettünk volna harmóniában a természettel… de nem tettük.