Szabad Levegő Alapítvány Környezet, természet és állatvédelem.
2016. április 22-én írják alá New Yorkban a párizsi klímaszerződést
A Párizsi klímamegállapodást a politikusok és a környezetvédők is történelminek minősítik. Először született globális érvényű szabályozás a témában, és a világ országai is közös álláspontra jutottak egy világméretű probléma megoldásáról.
Párizsban évekig tartó előkészítés, két hét intenzív tárgyalás után pont került az új klímaegyezmény szövegére. Eddig Kiotó csak a fejlett államokat kötelezte átlagosan ötszázalékos üvegházgázkibocsátás-csökkentésre az éghajlatváltozás megállítása érdekében. A mostani párizsi egyezményt gyakorlatilag a világ összes országa elfogadta, a kötelezettségek mindenkire érvényesek.
A megállapodás legfontosabb pontjai szerint a globális átlaghőmérséklet emelkedésének mértékét 2 Celsius-fok alatt kell tartani, de törekedni kell, hogy a növekedés lehetőleg már 1,5 foknál megálljon. A szegényebb államok klímavédelmi beruházásaihoz a gazdagabbak jelentős, évi százmilliárd dolláros támogatást adnak, a klímaváltozás negatív hatásainak leginkább kitett országok segítséget kapnak a károk enyhítéséhez, a vállalások teljesítését pedig ötévente felülvizsgálják.
Továbbá 2050-re a részes államok gazdaságainak karbonsemlegessé kell válniuk, ami azt jelenti, hogy csak annyi szén-dioxidot engedhetnek a levegőbe, amennyit erdősítéssel vagy a termelt üvegházhatású gáz kivonásával és elnyeletésével meg lehet kötni.
Jelentős kompromisszumokra volt szükség ahhoz, hogy ez mindenki számára elfogadható legyen. Az államok kibocsátáscsökkentési, illetve pénzügyi felajánlásai nem váltak az egyezmény részévé, így azokat nehezebb lesz kikényszeríteni, különösen úgy, hogy az egyes célokhoz nem rendeltek egyértelmű ellenőrzési és szankcionálási mechanizmusokat. A meggyőzés érdekében a tárgyalások során egyes országok növelték a részükről felajánlott anyagi források mennyiségét.
Végül egy olyan alku köttetett, amelyben a gazdagok nemcsak a szegényebbek zöldberuházásainak finanszírozását vállalták, hanem azt is, hogy odahaza sem állnak le a kibocsátáscsökkentéssel. A kevésbé tehetősek beleegyeztek abba, hogy érdemi politikai és gazdasági lépéseket tesznek az éghajlatváltozás megfékezése érdekében.
Az Energiaklub vezetője, Bart István a Népszabadságnak azt mondta: „a legpozitívabb fejlemény, hogy született egy megállapodás, amely minden eddigi egyéni elkötelezettséget felerősít, és amely mellé a legnagyobb kibocsátók, vagyis az USA és Kína is odatették a politikai súlyukat, ami még másfél évvel ezelőtt is elképzelhetetlennek tűnt.”
Illés Zoltán korábbi környezetügyi államtitkár, a Fidesz legismertebb zöldpolitikusa „bizonyos fokú előrelépésnek” nevezte az egyezményt. Illés attól tart, hogy Párizs nyomán Magyarországon nem változik semmi: úgy viszonyulunk a klímaválsághoz, mint a legelmaradottabb harmadik világbeli államok, másokra hagyva a megoldást. Illés Zoltán szerint a magyar kormány a probléma súlyát sem fogta fel.
Schmuck Erzsébet, az LMP parlamenti képviselője rávilágított annak hiányosságára, hogy nincs tisztázva a klímaegyezmény és a többi nemzetközi megállapodás viszonya.
Minimum 55 ország szükséges ahhoz, hogy a megállapodás hatályba lépjen. Továbbá kell még a globális kibocsátás legalább 55 százalékát adó államok ratifikációja. A hosszú távú klímacélok elérése lekerül a prioritási listáról, ammennyiben a következő 35 évben sor kerül egy nagy gazdasági válságra vagy nemzetközi konfliktusra a világon. Ezért fontos, hogy ezek ne történjenek meg.
A felelősség a fejlett világot terheli, ők a klímaváltozástól sújtott államok biztosítására és energiaellátásuk reformjára évi százmilliárd dollárt fizetnek 2020-tól. Ugyanakkor a többi országnak lehetőségeihez képest ki kell vennie a részét a klímavédelemből.
