A természet és környezetünk egészségének megőrzése érdekében 10 évvel ezelőtt létrehoztuk Alapítványunkat, közös erővel és önkéntes munkánkkal építettük lépésről-lépésre, példát mutatva, illetve támogatva azokat a kezdeményezéseket, amelyek jelenlegi tudásunkhoz mérten egy környezettudatos, és a természettel minél inkább összhangban létező-, fejlődő civilizációt realizál.
Mi a jövőben is mindent megteszünk erőnkhöz és lehetőségeinkhez mérten, hogy az emberek, főleg a fiatalok figyelmét ráirányítsuk a természet értékeire, valamint a természeti erőforrások fontosságára!
Az utánunk jövő generációknak, úgy szeretnénk továbbadni épített környezetünket, hogy ők is képesek legyenek megtalálni a harmóniát, az egyensúlyt, ember és a természet között.
Alapítványunk 10. évfordulójára Barna Dominik rajza.
Köszönjük Mindenkinek aki önkéntes tevékenységével, együttműködésével, támogatásával segítette Alapítványunkat!
A jövő reményével várunk Mindenkit az elkövetkezendő 10 évben is!
Mi tudjuk, hogy képesek vagyunk változni és változtatni, de ahhoz közös összefogás kell, mert:
„Ami egy embernek lehetetlen, az sok embernek semmiség!”.
Következő fontos környezetvédelmi dátumunk december 5. A Talaj Világnapja.
A célja, hogy világszerte felhívja a figyelmet a talajok fontosságára az élelmezésbiztonság, a mezőgazdaság, valamint az éghajlatváltozás, a szegénység enyhítése és a fenntartható fejlődés szempontjából.
Mottó:
„Állítsuk meg a talajeróziót, mentsük meg a jövőnket!”