Home / Híreink / 2018 Húsvéti faültetés

2018 Húsvéti faültetés

Alapítványunknál faültetéssel ünnepeljük a húsvétot.

Húsvéti faültetés
Már nagyon vártuk a tavaszt és csodás délelőtt kezdtük idei faültetésünket, szerencsénkre az utolsó fánál jött meg az eső, kicsit meg is áztunk, de az elültetett növények örömére, az áldott tavaszi eső szentelte meg kis kertünket.

Faültetés esőben
Sok utalást találunk régi iratokban erdei tájakra, mezőkre, növényekre és azok gyógynövényeire. Ezekből következtethetünk arra, hogy milyen volt akkoriban a táj. Az évezredek alatt, ez azonban a nagy népességnövekedésnek, iparosodásnak köszönhetően nagyban változott. Egyre kevesebb fa maradt és az erdők elvékonyodtak, vagy teljesen eltűntek. Pedig nagyon sokat köszönhetünk az erdőknek, úgy mint például az összes ismert élőlény közel fele az erdőkben él, szabályozzák környezetük hőmérsékletét, mikroklímát alakítanak ki, természetes levegőtisztító hatásuk csökkenti a légszennyezettséget, nagy szerepük van a talaj termőképességének megtartásában, a talajjavításban,a víztározásban (magukba szívják a leeső csapadékvíz nagy részét) hullámtéri véderdők árvizek elleni védekezésben,természetes szélblokkolók, zajvédők, táplálékkal látják el az élőlényeket és ezek mellett még rengeteg, az élethez nélkülözhetetlen áldással ajándékoznak meg minden élőlényt köztük az embert is nap mint nap.

Paul's garden ültetés erdősítés

Óvjuk erdeinket és természeti kincseinket!